Szöveg, tér, kép

A szöveg írásban megjelenő gondolat. Tudod, nem is kell magyarázni, de azt is nyilvánvalóan tudnod kell róla,
hogy akármit is akarsz elérni, azt az általad megfogalmazott szövegekből tudják meg, akik elolvassák.
A szövegeidet ezért nem csak odavetve, hanem érzelmekkel az olvasóidra hatást gyakorlóan kell megírnod.
Különben hogy tudod őket bármiről meggyőzni, bármilyen terméked megvételére rábírni őket,
Mindez azért fontos, mert már ismert tény, hogy
az ember nem racionális döntés alapján vásárol,
hanem az érzelmeitől vezérelve.

A szövegeid azonban nem lógnak a levegőben, hanem térben jelennek meg akár a sajtóhirdetésben,
akár egy plakáton olvashatóak.
(No jó alapjában síkban/síkon, ami viszont a térben van.) Mert a tér nélkül
nem is létezhetnének. Érdemes egyébként belegondolnod lehetséges-e bármit elolvasnod a tér nélkül? Ugye bizony képtelenség, már csak azért ismert Te az olvasó máshol helyezkedsz el a térben mint amit olvasol. Igaz?
Így egészen biztosan nem nehéz belátnod, hogy A tér a betűk, a szövegek megjelenési feltétele.

Persze nem csak a szövegé, hanem minden másé is. Gondold el hogyan festenének a szövegek,
ha nem egymás után hanem egymásra írnánk a betűket.
Egyértelműen olvashatatlan lenne.

Gyakorlatilag már láthatod is magad előtt azt a képet, amit a tartalmat közlő szövegeid képe jelent, pedig magáról
a valódi képről – ami önállóan, ön
maga is komoly jelentőségű elem – még egy szót sem ejtettem.
A kép akár egyedül is képes erős érzelmi hatás kiváltására, amitől azzá az eszközzé válhat a kezedben,
ami maga is meggyőz.

Ezeket az elemeket egy a cégedet megjelenítő keretbe, a marketingbe töltve kell megtenned a kezdeti lépéseket
a sikerességed érdekében. Gyakorlatilag magától adódik a kérdés, hogy

felkészültél-e az ütős marketing és
tervezésének igen fontos, utolsó lépésére?

Mert az ma már nem vonható kétségbe, hogy ha életképes vállalkozásban akarsz működtetni akár mint kezdő,
akár azzal régóta foglalkozó valaki, akkor a marketing az a része az így választott életednek, amit nem hagyhatsz
figyelmen kívül. Az az amire kell időt szánnod, amivel törődnöd kell méghozzá komoly figyelemmel!

Aminek a sikerességén az egész vállalkozásod és vele az életed is múlhat. Ha jól csinálod akkor elindultál
az eredményes vállalkozás vagy a sikerek növelésének útján. Persze nem ilyen egyszerű azért a dolog, de ha tudod mit akarsz és azt megfelelő marketinggel alapozod meg no és ehhez jó szövegeket írsz – ha nehezen megy segítek megoldani – akkor már csak a befejezés, amire ügyelned kell. Ne félj abban sem maradsz magadra, segítek.

A jó szöveghez azt segítő, támogató tipográfiának is társulnia kell!

Hiába ugyanis a szenzációs, kreatív szöveg, hozzá a fantasztikus szlogen felturbózva zseniális képekkel
egy mesterien találó ötletre építve az egész történetet,
tökéletes embléma támogatásával ha..
.

Igen ha, mert ha a csodás szöveg olvashatatlan, vagy mondjuk ha olvasni lehet is, csak zavaros és rosszul tagolt,
a képeket kissé torzra vágták és pont az ellenkező irányba fordulnak rajtuk a meseszép modellek mint kellene,
és a felhasznált színek zavarosak nem éppen a témához illőek, netán még ütik is egymást akkor hiába az idáig
tartó hatalmas igyekezet
. Elvész.
De nem is kell az összes galiba együtt, elég e felsorolás csak egyik tagjának
bekövetkeznie és össze is dől a gyönyörűre, hatásosra tervezett stratégia.

A kiadványszerkesztés, a tipográfia fontos szerepet játszik.

Minden elveszhet és sikamlós banánhéjjá válhat ha figyelmen kívül hagyod azt, amiről most írok neked.
Érhet rendkívül sokat és tönkre is teheti sok kitünő szakember temérdek munkáját.
Remélem lassan kezded érzékelni, hogy ez az egész folyamat, az általad kivitelezettekkel és a közeljövőben általam megismerttel – és majd gyakorolt ismeretekkel – együtt éri el a célját, a Te sikeredet.

Ezért javaslom ismerd meg azt az utolsónak nevezett lépéssort illetve tennivalósort, amelyet a tartalmi elemek
kialakítása után még el kell végezned.
Pontosan azért, hogy célba érj, megvalósuljon az elképzelésed, megszülessen a várva várt siker.
.
Tehát a tartalmi munkát a formainak kell követnie, mert csak együtt lesz kész és egész: www.szoveg-ter-kep.hu
Ez a három szó, az oldal címe – amint kiderül majd – leírja a folyamatot, amivel használhatóvá válik a marketingre fordított munkád és sikerré válik. És egy megállapítás, amit nem árt komolyan venned és megjegyezned:

Ne hidd el,
hogy a nyomda, a nyomdászat kihalóban van netán máris elpusztult!
És azt se hogy a tipográfia érvényét vesztette.

Mi tehát a célja az oldalnak? A válasz ebben a kérdésben rejlik:

Ugye nem bánod, ha a marketingedben hatékony segítségedre leszek és ezzel még a felesleges pénzkidobástól is megkíméllek?
.
Vagy ez egy hihetetlen, nehezen emészthető kijelentés?
–  Pedig hidd el ez nem csak szöveg! Szived joga kételkedni, de ettől még a figyelmed ne nagyon lankadjon! Miért?

Mert az egészen biztos, hogy félbehagyott, befejezetlen marketinggel nem éred el a magad elé kitűzött célt.

(Az itt látható képet nem árt jól az emlékezetedbe vésni, mert bizonyos feltételek teljesülése esetén
akár még aTiéd is lehet. Persze a szövegek nincsenek a képben.
Ez egy 40×30 cm-es pasztelkép. Figyeld az oldalt mert rövidesen az is kiderül miként lehetséges ez!)

   

Semmi sem egyszerűbb, mint meggyőződni az állításom igazáról csak barátkozz meg azokkal az ismeretekkel
– egyesek
szerint titkokkal – amelyeket az ingyenes online tanfolyamunk tananyagai tartalmaznak.
És ha feliratkozol az igénylők közé máris kielégítheted
a kíváncsiságodat, klikkelj MOST!

http://szoveg-ter-kep.hu/webgalamb/page.php?f=eda9b7

hirlevel

Ha feliratkozol a kíváncsiak közé ajándékként a Tiéd lesz annak az e-book sornak az első tagja, amelyből
példákkal illusztrálva megtudhatod milyen könnyű néhány ezer, de akár sokszázezer forintot elveszíteni.
Természetesen azt is, hogy ezt miként kerülheted el.
Érdemes átgondolnod!

Tarts velem és megmutatom a marketinged befejezéséhez,
a célba éréshez szükséges utolsó fontos ,,titkos” lépést!

Egészen biztos nem célod a felesleges pénzkidobás és nyílván a belőle származó presztizsveszteséget sem szívesen vállalod. Vagyis azok közé tartozol, akik nem ellenségei saját maguknak, legyél online vagy offline területen vállalkozó is. (Offline vállalkozó, aki a valós térben vállalkozik) …
Már most az ismeretségünk kezdetén megtudhatod,

miként tartom a pénzt a zsebedben.

És ez nem link szöveg, nem is étvágycsináló,
hanem sokat érő tudás és ami ezt lehetővé is teszi!

Meggyőződésem, hogy kevés olyan ember van, különösen ha vállalkozó, akinek ne lenne kapcsolata nyomdával
vagy annak termékével valamilyen formában. Csak mindenki más módon teszi azt.. Az is egészen biztos,
hogy a vállalkozók többsége rendelt már nyomdai munkát.

Az pedig természetes, hogy ettől még nem kell feltétlenül nyomdai szakembernek lenniük. Nyilván nem kell tudniuk újságot tördelni sem, ha abban egy sajtóhirdetést kívánnak elhelyeztetni.

Gondolom Te sem szívesen szánnál rá most jó néhány hónapot/évet az életedből, hogy az ehhez szükséges szaktudást megszerezd. Azért mégsem árt néhány fontos ismerettel rendelkezni a területről!

Ám ha ezen múlik néhány tízezer forint léte vagy akár több is akkor Te is sokkal könnyebben értesz egyet velem.

Nem felesleges szöveg, hogy minden fillérre ügyelni kell!
Ha már a jelzett forintok esetleges bizonytalan sorsa is aggaszt csak fel kell iratkoznod az ingyenes online tanfolyamra jelentkezők közé és jó úton jársz az információk megismeréséhez, amelyek ettől megóvnak.

hirlevel

Amint klikkelsz ajándékként a Tiéd lehet annak az e-book sornak az első tagja, amelyből – példákkal illusztrálva –
megtudhatod milyen könnyű néhány ezer, de akár sokszázezer forintot elveszíteni. Természetesen azt is, hogy ezt
miként kerülheted el.

Sőt már a feliratkozás előtt, az ebook várását megelőzően belekóstolhatsz abba az infósorba, amelytől a pénztárcád
megkímélésén túl a problémák megelőzésére is alkalmas ismeretekre szert tehetsz. Csak olvass tovább és
ismerj meg néhány esetet előre az ebook sor tartalmából.

Ha tehát ezeket az igen kellemetlen következményeket nem kívánod a valóságban is átélni – csak itt, így,
ijesztő példaként látni – akkor éppen kapóra jön az általam kínált információs kosárból meríteni.

Kis hiba is nagy pénzt lophat ki a zsebedből!

Elég csak egy apró – mondjuk sorrendbeli – hibát vétened és már kész is a baj. Vagy a kelleténél több szöveget írni 
a kiadványodhoz és előtted az olvashatatlan kis betűvel megjelenő nyomtatvány. De ha csak annyit óhajtasz
a jó tanácsok dacára, hogy vékonyabb papírra nyomják a tájékoztatódat takarékosság vélt okán, nem lehetetlen hogy
egyszerre a papír két oldalán levő szöveget is olvashatják az érdeklődők. Persze ha tudják.

Még ennél is kellemetlenebb a meglepetés ha képeket is el akarsz ezen helyeztetni. Még sokféle módon elérheti a kár nagysága a százezres nagyságot – pl. nagy példány esetén. Sőt még több is lehet.

Ragadd meg a feliratkozás lehetőségét az ingyenes online tanfolyamunkra, annnál is inkább, hiszen mellette ajándékként kapsz egy e-book sort, amelyben megtörtént vagy a jövőben esetleg előálló, vad és kevésbé ártó melléfogásokról értesülhesz. Okulva belőle kikerülheted a saját cégedben az ilyen veszteségek bekövetkeztének esélyét.

hirlevel

Amint feliratkozol a kíváncsiak közé ajándékként a Tiéd lesz az az e-book sor, amelyből példákkal illusztrálva megtudhatod milyen könnyű néhány ezer, de akár sokszázezer forintot elveszíteni. Természetesen azt is, hogy ezt miként kerülheted el.

A csökönyösség vagy az ész-szerűség a célravezető?

A makacs ember hajthatatlanságával ragaszkodsz az elképzelésedhez?
Ha a technika lehetőségei erre módot adnak akkor semmi gond. A baj akkor kezdődik, amikor a realitásokat semmibe véve akarod a vágyaidat megvalósíttatni. Garantált a biztos kudarc!
Vajon Te erre vágysz ? Ez a célod? Nem nehéz a válasz.
Persze hogy nem. Utólag persze mindenkinek sikerülhet a hibát eltalálni. De a jó vállalkozó előre is tudja.
A dolgok kimenetelének a végét!

Garantáltan nem érdemes félbehagyni a marketing építését.
Ha biztos eredményt akarsz elérni bővítsd a tudásodat tipográfiai ismeretekkel!

Előtted a befejezéshez vezető út, tarts velünk a célhoz!

Abban Te sem kételkedsz – vélem én –, hogy minden marketing és benne a reklám alapvető fontosságú eleme a szöveg. Ugyan a kép, a színek és a tér is nagyon fontos szerepet játszanak pl. a figyelemfelkeltésben, vagy
a meggyőzésben – kiegészítőként –, de a vezető, a meghatározó  szerep mégis a szövegé.
Miért is ne lenne, hiszen az alapvető kommunikációs eszközünk az egymás megértésének létfontosságú eleme.
Azt sem nehéz belátni, hogy
a jó szöveg hatása döntő a marketinged ereje szempontjából.

Mindebben súlyos tényező, hogy jól választottad-e a betűt, jól tagoltad-e és megfelő kiemelésekkel címekkel láttad-e el a szövegedet. De ,,blickfangot’’, hangsúlyt, észrevehetőséget csak profi képekkel, szinekkel és megfelelő ritmusú folthatással – térrel – lehetséges elérni.

Mindez együtt jelenti az oldalunk címét, és ami ezt megteremti, a tipográfiát.

Amikor döntöttem és felvállaltam a segítésedet az írásos, még inkább a nyomtatott változat, pontosabban
a nyomdabetűs változat területén nyújtott segítség mellett tettem le a voksomat, ehhez értek igazán.
 (Azt gondolom tisztázandó kérdés a nyomdabetűs szó és e fogalomkör jelentése: eredetileg betűket akkor kezdtek tervezni vésni,
amikor a kódexmásolásról áttértek az egyedi betűs szedésre a gót betűs formával, aztán a többi ma is
használatban levő betűre mint a times, a gill, az univers vagy a garamond. A digitális változatban ugyanezeket használjuk annyi eltéréssel, hogy a pixeles felbontás miatt nem azonos a betűk megjelenése a sokféle platform alkalmazásakor. Azonban az internet óriás léptékű fejlődése rövidesen kiköveteli magának azt is, hogy minden betűt azonos módon
lehessen használni a digitális világban is éppúgy mint  a valósban.)
 A betűk mellett a többi nyomdai vonatkozású téma is fontos, amire tudom, hogy ha most még nem is, de rövidesen szükséged lesz és remélem Te is így látod majd nemsokára.

A tartalom, a szöveg mellett a forma is lényeges

Természetesen nem a szövegírás vezető szakértői – Schlingloff Sándor, Wolf Gábor, Csepregi Balázs,
Nicolas Viktor vagy a következő generáció képviselőitől, mint Vida Ági, Erdélyi Norbert, Pálinkás Róbert, 
Odrovics János, Langmár Zsuzsanna – elől kívánok elvinni babérokat, hiszen én is az ő példájuk alapján jutottam oda 
ahol tartok. Nem, de arra az ismeretvilágra, ami részben tőlük származik igenis lehet és kell is építeni azt, 
amit neked is tovább akarok adni, a Te gyarapodásodra.

És nem mellékesen én nem a szövegek tartalmi jegyeivel, hanem a formai oldalával foglalkozom itt most – és remélhetőleg nem is eredménytelenül. A formai világgal, amiről viszont ismeretes, hogy kölcsönhatásban van a tartalmi oldallal, visszahat rá. De ha a szövegírással vannak gondjaid abban is segítségedre tudunk lenni. No nem, mi nem tudunk
mindent, de a már említett hölgyek, urak szívest-örömest lesznek segítségedre, csak írj és mi az útban is
– elérni őket – segítünk Neked.

Valószínűleg kiválóan érted a szakmádat de vajon a termékismertetődet előállítani képes nyomdai ismereteid is 
olyan magas szintűek, mint amilyet az eredeti szakmádban elsajátítottál? Ha nem – amire nem kicsi az esély – 
akkor a számodra készült az az e-mail sorozat, amiben fellelhető információkkal felkészülhetsz a váratlan és
kellemetlen meglepetésekre és azok kikerülésére.

Egy kis örömhozó meglepetés az épülésedre

Itt az alkalom használd ki iratkozz fel a listára! Egy online tanfolyam elvégzéséhez. Rövidesen olvashatod azt az ajándék ebook sort, amelyben azokról az emberekről szólunk, akik kevésbé igényesek mint Te, ezért többször is elkövethetik a benne felsorolt hibákat és persze azzal több-kevesebb pénz is elszáll a zsebükből.

hirlevel

A kattintás után rögtön találkozol egy összefoglaló oldallal, ahol az adataidat megadva kapsz egy megerősítő emailt,
majd egy visszaigazolást. A visszaigazolás utáni megerősítést követően megjelenő oldal alján szerepel majd egy link, 
amire klikkelve letöltheted Odrovics János,
Ki akar még több vevőt? c. ebook-ját a reklámszövegírásról.
Ehhez csak három barátodnak, ismerősödnek ajánld kérlek az oldalt és máris érkezik a postádba ez a fontos ebook!
Ezután már várhatod a jelzett ebook sor első tagját, amiből egy sor olyan ismerettel leszel gazdagabb, ami
többször is megmenthet sok ezer forint felesleges kiadásától. Ám ez még csak a plusz ajándék. A hírlevél sorozat 
az online tanfolyam információival
pedig két hét leteltével indul és szabályos időközönként, az eredeti tervek szerint hetente érkezik a mail-boxodba.

Nem csak szöveg! Amit itt olvasol azzal megteszed azt a lépést,
amivel stresszes világunkban egy kis nyugalmat biztonságot szerzel magadnak.
Szerintem ha semmi másért, ezért biztosan megéri.

Egyes nyomdai szakemberek azt mondják és le is írják – az érdeklődőknek a honlapjukon – , hogy aki náluk rendeli
a nyomtatványát annak nem kell érteni a nyomdához. Majd ők mindent megoldanak helyette. Ők nyilván valamiféle
titokként kezelik azt, amit én be fogok mutatni neked.

Én ezzel a szemlélettel ellentétben azt állítom mindenkinek jó – neked is – ha ismeri/ismered egy kicsit azt a területet, amivel kapcsolatba kerülsz. (Természetesen nem úgy mint, aki majd elkészíti mondjuk a prospektusodat.)
Ugyanis csak abban az esetben tudsz felkészülni, csak úgy tudod az anyagaidat olyanra legyártatni,
amilyet elképzeltél, ha tudod  milyen műveletek során alakul a megálmodott minőségűre. És ehhez alkalmazkodsz
a munkád során. Én így látom ezt, ezért állítom hogy, ha Te ezt hasonlóképpen gondolod akkor érdemes
velem tartanod. Aki a jelzett példával élő nyomda magatartását tartja megfelelőnek nyilván más úton jár és távozik az oldalról, hacsak nem nagyon kíváncsi természetű.

Valóban olyan nehéz lenne a magad javára dönteni? Képtelenség!

De hiszen tudod már: Nem várhatsz maximális teljesítményt,
ha befejezetlen marketinggel akarsz célba érni!

Azt gondolom rólad szereted elkerülni a pénzpazarló meglepetéseket. Tudod azért tenned is kell érte valamit.
Itt a lehetőség, érdemes megragadni. Csak egy lépés a feliratkozás az ilyen információkat soroló online tanfolyamra.
És ezzel azt az ebook sort is magadénak tudhatod, amelyben példák sorát ismerheted meg azokról a hibákról, 
amelyek a ,,tulajdonosaikat’’ sok ezer, de sokszor több tízezer forinttól szabadították meg a legnagyobb bánatukra.

Olvass bele kicsit előrébb! Érdemes!

Tehát a kattintás után beugró összefoglaló oldalon levő rövid űrlapot kell csak kitöltened és kapsz egy megerősítő
emailt, majd egy visszaigazolást. Ezután már várhatod az ebook sor első tagját, ami rövidesen, remélem
a nagy örömödre meg is érkezik.

hirlevel

Ám ez még csak az ajándék, hiszen Te egy online tanfolyam keretében küldendő hírlevél sorozatra tartottál igényt. Az pedig  körülbelül két hét leteltével indul és szabályos időközönként, az eredeti tervek szerint hetente érkezik az email fiókodba. (Később változhat.)

Kiknek szól tehát ez az oldal?

    • 1. Olyan a kisvállalkozóknak akik maguk intézik a marketinggel kapcsolatos dolgokat és
      nemcsak online, de offline is. Gyakran van szükségük ehhez nyomdatermékekre is.
      (Megjegyzem sokszor helytelenül csak az egyikkel törődnek)

      Nekik viszont biztosan állítom aranyat ér.
      Gondold át alaposan ha közéjük tartozol …?!
      Klikk és bővebb és több hasznos információt találsz erről a felugró oldalon!
      (http://szoveg-ter-kep.hu/online-es-offline-marketinghez-kisvallalkozoknak/)

Te értesz a nyomdai tevékenységhez?
Ha igen akkor nem Neked szól ez az oldal, hacsak már régen ki nem estél a gyakorlatból ezért fontos és jól is esik felfrissíteni az ismereteidet. Ebben az esetben is csak akkor javaslom az általam mutatott úton járni ha tudod, 
hogy vannak hiányosságaid és azt szívesen pótolnád!

Ez az út felkészülés a lehetséges kudarc elkerülésére, lazán könnyedén megszerezni az ehhez szükséges infókat.
Azután mosolyogva olvasni a nyomtatványaidat, nézni az érdeklődők sorát és alig győzni az időpont egyeztetést
a leendő vásárlókkal.
Neked hogy tetszik? Ehhez pedig elöljáróban íme két jó tanács:

1. Ismerned kell mi fog történni a nyomtatványoddal!
2. Ne hagyd, hogy más legyen, mint amit Te akarsz!

Tudnod kell, hogy nem hagylak magadra a döntésednél abban, hogy a várt eredmény ne csak várt legyen.
Az ajándékként ígért ebook két részletét rövidesen olvashatod. Megtudhatod milyen típusú információkat találsz majd benne, ha feliratkoztál a hírlevélsorra, amit az online tanfolyam keretében kaphatsz. (Csak figyelj és olvass!) No és persze a hírlevélsorral sem árulok zsákba macskát. Abból is megismerheted a témákat, amiket benne találsz majd ha már várod a sort, sőt lehetőséget kapsz a számodra érdekes témák megjelölésére vagyis a javaslatoddal befolyásolhatod a tartalmakat. Erre egy hírlevélben kínálunk majd lehetőséget, kérlek ne sajnáld rá az idődet, megéri!
Kattints most!

hirlevel

Ha megtetted kapsz egy megerősítő emailt, majd egy visszaigazolást. Eztán már várhatod az ebook sor első tagját,
ami rövidesen, remélem az
örömödre meg is érkezik, amiből egy sor olyan ismeretre teszel szert, amely akár
többször is megmenthet sok ezer forint felesleges kiadásától.
Magyarán teljesítünk, ahogy ígértünk,
mert ugye a nem kidobott pénz
olyan, mint az átvett készpénz.
Te egy online tanfolyam hírleveleire tartottál igényt. Az pedig egy körülbelül két hét leteltével indul és szabályos időközönként, az eredeti tervek szerint hetente érkezik
a mail-boxodba.

Egyáltalán nem kötelező, de lássuk mi lesz ha nem lépsz!

Azzal természetesen tisztában vagyok, hogy nem minden ember agya forog velem egyezően. Nem is várom, hogy ők velünk tartsanak. Nekik akkor marad más lehetőség, egy más irányba menni és nem velünk
De vajon neked melyik a megfelelő? Nézd csak meg! Dönts idejében!

  1. Õk nyilvánvalóan nem bánják, ha csak ritkán is, de előfordul olyan nyomdai probléma, amivel néhány tízezer forint elpárolog a zsebükből. Emlékszel Te mikor fizettél ki felesleges pénzt elszúrt nyomtatványokért?
  2. De az sem jelent nekik gondot amikor mondjuk a kiállításuk napjának reggelén nagy várakozással kézbe veszik a szóróanyagaikat – mondjuk egy olyan nyomda kivitelezésében, aki mindent a saját maga kezében tartva oldott meg – de az oldalak nem egymás után következnek, mert a szövegek lényegét a gyártók nem ismerték. Ajjaj akkor nagy a baj! És nem vigasztaló az sem, hogy az anyagi felelősséget átvállalják. Mit ad akkor ő a látogatók kezébe? Most süllyedünk el a föld alá ugye? Ugye milyen őrjítő volt várni mikor érkezik meg végre a prospektusod? És …?
  3. Sőt nem zavaró az a körülmény sem, amikor a legújabb terméküket mutatják be akkor derül ki, hogy feliratokat tükör-fordítottam nyomtatták, olvashatatlanok a címkék és a plakátokon a ragasztó a papíron átütve lehetetlenné teszi azok olvasását. Csupán mert a papír minőségét nem találták el. Kártérítési eljárás hónapokon keresztül
    a gyártóval. Önök ezt kérték, szól a mentegetődző válasz stb. A vége töménytelen felesleges pénz a per miatt, legalább öt-hat lehetséges megrendelő elvesztése. Soroljam még?

    Fel tudod idézni melyik volt a legkellemetlenebb hasonló eseted?
  4. Ismét egy kiállítás egy konferencián, ahol több értékes előadás mellett legalább egy tucat megrendeléssel
    számol a vállalkozó és ezt egy fantasztikusan megírt – igaz egy kissé terjedelmes – szövegű ismertető
    támasztja alá.
    Lenne is ha elolvasnák, ha el tudnák olvasni. Lássuk miért is? ,,Csupán’’ annyi a gond a tényleg zseniális szöveggel, hogy nincs aki felvegye az asztalról, annyira beleolvad az ismertetők sorába és még
    ráadásul
    olyan kis méretű betűvel szedték, hogy nagyítóval is alig olvasható. A kutya se néz rá. Talán nem is szükséges részleteznem tovább a dolog lényegét.
    Te is mérgelődtél már ilyen eseten, pedig a kollégád miatt történt?

És ez csak néhány példa abból a sok százból, amikor a baj csőstül jön, csupán csak az érdektelenség miatt .

Tényleg jogosak a most következő kérdések! Gondold csak át! Megéri!

Valóban ez az Te utad? Tényleg nem számít neked a pénz? A feleslegesen végzett előkészítő tevékenység,
a sok kárba veszett idő? A siker reményében végzett irtózatos mennyiségű munka, az észvesztő mértékű erőfeszítés feleslegesen?

Kizárt, hogy Te ezt az lehetőséget tartod jónak, de Te tudod! Te döntesz. A most következő anyagokat az ebook-ban nem ilyen formában fogod látni, de ez ne tévesszen meg, a tartalom ezzel megegyező.

1. Egy szép kép, szép betűből szedett szöveg mégsem igazán jó amit látunk. Miért?

Az induláskor valójában még minden rendben van gyönyörű kiadvány is lehetne belőle, de …. Ilyenkor szokott valami mégis elromlani. Amikor mindent a legnagyobb körültekintéssel csináltál: a lehető legszebb képet választottad, a legmutatósabb szövegbetűt és hozzá a legszebb címsorokat válogattad, a legszebb kísérőszínt választottad, a legalkalmasabb tördelési formát sikerült meghatároznod, a legelőnyösebb margóviszonyt állapítottad meg.
Végignézted az oldalakat egyenként, sehol sem maradt ki semmi sem. A vége mégsem lett olyan mint vártál. Persze mert egy, nem is, két hatalmas hibát mégis elkövettél a tudtodon kívül. Önmagukban jelentéktelen is lehetne mindkettő, de így párban katasztrófa. Nagyon fontos figyelj, jól jegyezd meg!

Az összes hiba közül talán – és azért írom, hogy az összes közül, mert bármilyen más változatban is ugyanígy hasonló eredményt tudna produkálni – a legrázósabb és a járatlanok számára talán a legkellemetlenebb gondot a papírról szerzett ismeretek hiánya okozza. Itt a papír vastagsága és nedvszívó képessége a probléma fő okozója. Ezt részben a papír grammsúlya és típusa jeleníti meg. Ebben a változatban kétféle módon is teheti ezt. Az egyik, hogy amikor a szép szövegbetűt kiválasztottad éppen a szépsége volt a hiba forrása, mert nagyon vékony vágásút érdemesítettél a figyelmedre. Csak épp azt nem vetted számításba, hogy az a képbe forgatva éppen csak ,hogy olvashatóvá válik. Erre a hibára még egy lapáttal rátett az is, hogy nem számoltál a papír hátoldalán levő nyomattal, ami jelen esetben egy a képhez hasonló elég erős színű tónus. És ehhez hozzájött a papír illetve a vékony és erősen nedvszívó papír, amitől a gyönyörű képbe forgatott csodálatos vágású szövegbetű csak komoly megerőltetéssel lett olvasható. kepminosegA hátoldalán levő tónusra nyomott táblázat még az elfogadható mértékű torzulási értéken belül maradt. De ennél még rosszabbul is végződhetett volna a kiválóra tervezett kiadvány sorsa, ha a hátoldalra is negatívba forgatott szöveg kerül a leírt erősségű színes tónusba.
A bemutatott példa több esetben is előfordult gondot jelez. Igaz gyakorlatilag így együtt nem sűrűn fordulhatott elő vagyis az itt leírt formában csak minta, az állatorvosi ló esetére.

2. Színes tónusban negatív szöveg, hátoldal erős tónus, ami átüt. Kidobható!

Az előző példához hasonló hasonló esetnek lehetünk tanúi, azzal a különbséggel, hogy a képet tónus helyettesíti vagyis sokkal egyszerűbb nyomtatvány készülhet belőle akkor, ha a papírt is a tartalomhoz és a formához megfelelően választottad ki.
Vagyis ha ebben a példában nem kezelt felületű papírra nyomják a megtervezett formát, akár grafikailag tökéletesre sikerült oldalt, hanem egy egyszerű ofszetpapírra, ami kiváló nedvszívó képességű akkor jön a gond. Tekintettel a két oldalon is tónusos nyomófelület kialakítására a papírra terhelt erős nyomáskor a sok festék mindkét oldalon erőteljesen beszívódik és ezzel komolyan nehezíti mindkét oldalon az ott levő szövegek olvasását, sőt egészen vékony betűknél lehetetlenné is teheti.
Ezt a problémát még mélyítheti a tele tónushoz alkalmazott nagy terhelés miatti papírnyúlás – különösen ha vizes eljárással dolgozik a nyomógép –
torzítva a színek illesztési lehetőségét ezzel pedig annak minőségét. A modern nyomó- gépek ugyan már alkoholos eljárással nyomtatnak így ez kevésbé okoz gondot a termék minőségét illetően. A tónusokkal készülő nyomtatványoknál tehát a megfelelő papír kiválasztásával ez a pénzpazarló mód kivédhető.

Bármilyen furcsa is, de ismeretlenül is azt gondolom rólad, hogy a Te reális utat fogod választani.
No persze nem azért mert én mondom. Nem.

Azért mert lehet ugyan, hogy nem vagy ,,az öt perc alatt eldöntöm a dolgokat” típus, (vagy mégis?) de miután alaposan megfontolod az utad irányát, nem fogod megengedni magadnak – különösen a mostani igen nehéz időkben – akár csak egy ezer forint felesleges kidobását és nyilván a vele járó idegességet sem.

Te már érzed, látod a tipográfia fontosságát

és igenis veszed a fáradságot – ha ezt annak lehet nevezni – és kitöltöd azt a klikkelést követően megjelenő 
összefoglaló oldal alján levő, rövid kis űrlapot, amit egy megerősítő email követ,
amire kattintva majd visszaigazolást láthatod és ezzel meg is rendelted a keserves kínokat elkerülni segítő online tanfolyam hírleveleinek sorozatát, amik fellebbentik a szövegszerkesztés, a nyomda titkainak fátylát.
Annál is inkább mivel egy filléredbe sem kerül és ajándékba kapod azt a szintén ingyenes ebook sort, ami jó néhány buktató elkerülésében támogat. És már jön is az infókosár a többi ismerettel, ami ezzel az email sorozattal indul is kb. két hét elteltével. Tehát megfontoltad, lépsz most és …

hirlevel

Sőt már a feliratkozás előtt az ebook várását megelőzően belekóstolhattál abba az infósorba, amelytől a pénztárcád megkímélésén túl a problémák megelőzésére is alkalmas ismeretekre szert tehetsz.
Ugye várod már az egész ebook-ot? Jön ahogy ígértem.

 

Infóáradat

Szöveges,
képes
kiadványok
nyomtatott
vagy
digitalizált
formában.

Neked!

Ez a tér
a Tied lehet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Partneri vélemények
rólunk:

Olyan jó, hogy ilyen csapatot sikerült a vezetőváltással megörökölnünk, hiszen nekünk új dolgozóknak is ők, a külsősök, a szerződött partnereink magyarázták meg a feladatainkat. Jóformán alig kell mondanunk mit kérünk,máris teljesítik, szinte mindig a kért határidők előtt. Mindig számíthatunk rájuk. Annál is inkább, mert mi egyáltalán nem ismerjük a munkájukat. Köszönjük, ATEV Zrt.

Imádom az olyan partnert, akinek nem kell mesélni, mert már akár a mondat felénél tudja mit akarok mondani. És még ráadásul azt is fogja előállítani amit elképzeltem/ünk. Sőt ha netán valami hibát ejtenék vagy egy mondat kizökkent állapotban született, azt észrevéve kijavítják. Kéne még néhány ilyen kivitelező. De komolyan!
Kázmér Viktor – overbrand

Fantasztikus dologgal ajándékozták meg a klinikánkat, amikor egy építési projekt promotálása közben illetve keretében az egyébként is jól végzett munkájuk mellett még a mi kis betegeinkre, pontosabban az újszülöttjeinkre is gondoltak.
Kaptunk egy inkubátort tőlük.
Köszönjük a csöppségek nevében.
1 Sz.Gyermekgyógyászati
Klinika, Aranyosi Gáborné, ápolási igazgató

Amikor megismertük őket
egyáltalán nem tudtam milyen lesz a kapcsolatunk. Ez akkoriban még fontosabb volt, hiszen csak néhány héttel korábban estem be én is a céghez vadidegenként. Tojtam is egy csöppet, de kiderült semmi okom sem volt rá. Én csak azt tudtam mit kell megcsinálni, ők viszont mindent ahhoz, hogy az is legyen belőle, amit a főnök elvárt tőlem, a munkámtól. Szerencsére még el sem mondtam mire van szükségünk, már mindennel tisztában voltak és ment mint az a bizonyos ágyba sza….
És ez így folyt amíg ott voltam a cégnél. Köszi.
Overland Lifestyle Kft
Rékasi Adrienn,
marketing manager

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szerintem Te is szeretsz nyerni.

Egy kis játékos lehetőséget kitalálva felkínálom az itt oldalt látható nyereményeket a következő esetre:

Az első hétszáz hírlevél feliratkozó a feliratkozásért cserébe járó ajándék ebook és az ingyenes hírlevél sorozat mellett esélyt kap a jelzett plusz ajándékok megnyerésére.
Az itt láthatók képek mellett nem véletlenül felkínáljuk egyedi névjegy tervének készítését és még egy meglepetés sem marad el a szerencséseknek. Mielőtt a sorsolást megejtenénk hírlevélben kihirdetjük mire számíthat a majdani nyertes. Szerencse fel és sikeres feliratkozást továbbá eredményes részvételt kívánok neked is! Természetesen az oldalon található és hírlevelekből megismerhető információk sikeres felhasználását is kívánom szeretettel, kiváló eredmények kíséretében. 
Így az első hétszáz, az online tanfolyam hírlevéleire feliratkozó között sorsoljuk ki valakik nagy örömére.

Gratulálunk a nyerteseknek! Előre is!

hirlevel

Engedd meg végül, hogy egy kiváló, ifjú szakember gondolatát idézzem:

(,,Soha, soha, soha sem volt ennyi csőd, mint az utóbbi 1-2 évben. Én nem tudom, nem tudhatom, hogy áll az Ön cége – talán nagyon jól, talán kevésbé. Amit tudok, hogy ádáz harc folyik a cégek között a túlélésért, és amit még tudok, hogy ezt a csatát egyetlen egy dologgal lehet megnyerni. Ez az egy dolog, ez az egy tényező pedig az információ.
A tudás. A harcban a képzettebb fél fog nyerni. Nem a tőkeerősebb, nem a régebbi cég, nem az öregebb cégvezető, nem az, amelyiknek ma a legtöbb vevője van. Az nyer, aki a legképzettebb.Ezért kicsit sem túlzás, hogy ki tudja tanulni a versenyből a konkurenseit.
Vagy ők tanulják túl Önt. A harc ugyanis nem gazdasági harc. A harc tanulási harc.’’ /Matthew Sachs/)

 

 

 


A győztes nyereménye


A 2. helyezett nyereménye